| |
|
 |
|
|
|
Nagytalálkozó - 2007

További fotók
szombat délutánról >>>

További fotók a
vasárnap délelőttről >>>
|
A Sárospataki
Református Kollégium Alapítvány éves
beszámolója |
 |
Lőrincz Szabolcs (88A), a
Sárospataki
Református Kollégium Alapítvány kuratóriumának
elnöke elküldte az alapítvány éves
beszámolóját és kéri a pataki
öregdiákokat, hogy személyi
jövedelmadójuk 1%-ával az alapítványt,
s ezáltal iskolánkat támogassák.
(Ők biztosítják honlapunk működési
feltételeit is.)
Éves beszámoló
Rendelkező nyilatkozat |
|
Elhunyt Dr.Mészáros István, a Tiszáninneni
Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke |
 |
Sok százan vettünk búcsút február
21-én a Miskolc-Avasi gyülekezet templomában
Dr. Mészáros István nyugalmazott
lelkipásztortól, püspöktől, teológiai
professzortól. A gyászoló családot nem csak a
helyi gyülekezet vette körül együtt érző
szeretetével, de jelen volt majd’ kétszáz
lelkipásztor egyházkerületünk, és más
egyházkerületek, határon túli egyházrészek
képviseletében éppúgy, mint a pácini, kisgyőri
és sok más gyülekezet tisztelettel és hálával
emlékező tagjai...
www.tirek.hu |
|
|
|
Elsőbálozó
volt a Református Gimnázium |
 |
A Sárospataki Református Kollégium
Gimnáziumáért Alapítvány 2007. február 3-án
rendezte meg bálját, melynek mottója
„gyermekeink szebb környezetéért” volt. A jó
hangulatú, sikeres rendezvény bevételét a
mottóban megjelölt célra fordítjuk - kaptuk az
információt Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó
igazgatónőtől...
>>>
Az igazgatónő ezúton mond köszönetet a kedves
szülőknek, és minden kedves támogatóknak, akik
tombola felajánlással és egyéb támogatással
hozzájárultak az első alapítványi bál
sikeréhez.
|
|
Megérkezett a
182. érettségi tabló |
 |
Tablógyűjteményünk legújabb
darabját, az 1962-ben érettségizett D osztály
tablóját Kárpáti Attiláné, Jónás Judittól
kaptuk. Köszönjük! |
|
|
Találkozón az 1973/A
További képek kerültek fel az
osztályoldalra Fésűs Éva
és Kósa Valesz jóvoltából 2007.02.18-án

További képek az
osztályoldalukon
A képeket Lakatos Zsuzsa készítette,
beküldte Muzserák Mária (Saci ).
Köszönet mindkettőjüknek (a
végtelen türelmükért is)
--------------------------------------------------------------
Krónika 1972 - ből:

Köszönet Mátyás Andrásnak, aki
elküldte. Ezekből is jó volna egy
sorozatot összegyűjteni, ha volna még
valakinek, szívesen vesszük...
-----------------------------------------------------
Nem ismerek még egy olyan összetartó
évfolyamot, mint az 1969-ben végzett
osztályoké. Ők a nyári Világtalálkozóra is
szervezetten érkeztek és együtt buliztak.
Mikulka Katalintól (69e)
kaptunk újabb
képeket erről a találkozóról.
Közben az 1969e osztályoldala is
gyarapodott néhány
régi fotóval
amelyek közül egy itt látható:

-----------------------------------------------------------------
|
 |
Szép tablót kaptunk Farkas Ildikótól, és
köszönet Erdei Gyulának is, akinek a
közvetítésével eljutott hozzánk
|
--------------------------------------------------------------
Hálás köszönet Máthé Attilának, aki
küldött még egy
képet az édesapja
albumából is, amin az 1954-ben
érettségizett humán osztály látható
-------------------------------------------------------------------------
Már 180 érettségi tablónk van!
3. tabló "most" érkezett. Az 1965g tablója
már megvolt ugyan, de Ájzert Gyula -
mint az édesanyja tablóját - elküldte
szuperjó minőségben.

Az 1991/B-t Jósvai Péter küldte, az
1996/C-t pedig Csikó Judit.
Köszönet érte, és elnézést a
lassúságomért!
|
A '69-es évfolyam minden tablója itt van,
miután a
D-sek tablója
is megérkezett. Kaptunk pár régi képet is az
osztályoldalukra.
Köszönjük Hideg Lászlónak!
Ullrich Katalin pedig az
1970/B
-seknek kedveskedik egy Világtalálkozós
osztályképpel. Reméljük járnak erre!
------------------------------- 2006.09.25
------------------------------
Elindult az
1973e
osztályoldala is a Gyöngyösi Etelka által
küldött régi,
és az idén készült találkozós képekkel.
A
1996d
nyár eleji találkozójáról Törő Dániel csak egy
képet küldött,
de azon mindenki rajta van :)
Nagy örömet jelent, hogy felgyorsult a
tablók gyűjtése. A most érkezett hárommal
együtt már 178 tablónk van. Néhány évfolyamnál
már teljes a kollekció. Ha valaki jobb
minőségűt tud küldeni, mint ami eddig
érkezett, azt is szívesen vesszük!
A fentieket Mátyás Péternek, Eiben Györgyné
Újhelyi Máriának és Stumpfné Gyöngyösi
Etelkának köszönjük!
Már elég régen elküldte Varga András és
Szilágyi Edit a Világtalálkozón
készült fotókat,
amelyek a 1969-es évfolyam buliján készültek.
Az első képen a főszereplő látható...
(a háziorvosuk remélhetően nem pataki diák volt és nem fogja látni)
Ha van még
elmaradt fotó, vagy tabló, amit elküldtek, de
nem került fel,
kérem jelezzék!
------------------------------------------------
Az 1981/E osztályoldalát Holy Angéla
indította el
4 képpel
amelyek
a 25 éves találkozójukon készültek.
-------------------------------------------------
Az 1983/A osztályoldalát Kovács Irma (Muci)
indította el egy 2003-as találkozós
fotóval
.
-------------------------------------------------
Egy világtalálkozó kellett ahhoz, hogy 24 év
után viszontlássam Molnár Istvánt (Steve,
1982B) a
Lennon-est
főszereplőjét, aki küldött egy sorozatot
arról a sikeres koncertről, valamint egy
ballagási sorozattal
elindította az osztályoldalukat is.
--------------------------------------------------
A világtalálkozón az
1966C
(Soltész
Mária)
1978C egy korábbi osztálytalálkozó képei (Hogya
Ági)
A Világtalálkozó képei
Szombaton délelőtt volt a református templomban
egy ünnepi Istentisztelet, amelynek vendége
Dr. Pap Géza, Erdély püspöke volt. Utána egy
riportot készítettem vele a
www.sarospatak.hu
számára, amelyben megköszönte Sárospatak
lakosságának, hogy december 5-én, az országos
átlagnál nagyobb arányban mentek el szavazni,
és az IGEN-ek aránya is jobb volt a kettős
állampolgárságot illetően. Szerintem
Sárospataktól ez el is várható!
Az Istentiszetelet végén a Bodrog partján van
egy várost
énekeltük el.
Kovács Irma kérésére
kerestem meg a 'Bodrog partján van egy város'
szövegét,
sőt egy
külön
oldalon összerendeztem a hozzám
eljuttatott
zeneanyagokat.
Érdemes megnézni, meghallgatni!
A találkozós osztályok fotóit
itt lehet
megtekinteni, 45 db fotó amelyek
szombat délután készültek az iskola udvarán.
Akinek van még fotója, küldjön!
 |
Bogár Katalin már küldött
is egy osztályképet az 1976/F-ről.
Köszi Kati, és várjuk a többiekét is! |
|
|
|
 |
Varga András (1969/S) -
aki Hódmezővásárhelyen él -
küldött 36 fotót saját felvételei
közül. Ezek három színhelyen készültek: a
református templomban, a művház előtt a
nosztalgiaest első részén és az
Iskolakertben a Béres Ferenc szoboravatón.
Köszönjük András! |
Szombat este A Művelődés Háza előtti téren
nagy sikerrel játszott a
Faterock, az egykori
osztályzenekar. (21 kép) Van egy generáció,
akiknek már csak ezért érdemes volt ideutazni.
Nem is tudom mikor hallottam utoljára azokat a
kedves Omega, Illés és Beatles számokat amiket
ők előadtak. Nagyon szép gesztus volt tőlük,
ahogy megemlékeztek Pécsvárady Botondról és
Kocsis Györgyről, akikkel együtt kezdték a
zenélést, és akik már nincsenek köztünk...
Sajnos a képekkel csak vizuális élményt tudok
nyújtani, pedig itt a lényeg a zenén volna. A
többi fellépő zenekarról nincs fotóm, de ha
küld valaki, szívesen beszerkesztem...
A vasárnap délelőtt eseményei közül az Istentisztelet után az első volt a
Szabó Károly emléktábla
avatás, majd pedig az
Imateremben (Díszterem) egy
közös összejövetel,
ahol az igazgatóság, valamint néhány évfolyam
beszámolóját hallgathattuk meg. Szólt
a jelenlévőkhöz
Lőrincz
Szabolcs, a Sárospataki Református Kollégium
Alapítvány kuratóriumának elnöke is.
Folyt. köv. (Béres Ferenc kiállítás megnyitás
és szoboravatás az Iskolakertben)
Köszönet és minden elismerés a
Világtalálkozó szervezőinek!
----------------------------------------------------------------------------
A legutóbb érkezett érettségi tabló:

Mátyás András (1972b) az édesapja
tablóját küldte be, aki 1941-ben érettségizett.

Köszi Pinczés Ákos, megérkezett a
tablótok. Ez már a 174.!

A Világtalálkozóra való készülés finisében két szép tabló is
érkezett Dr. Stefán János (1968b) és Lencsés
Anna (1984e) jóvoltából. Mindkét tablóval
érzékeny húrokat pengetnek - elég ha annyit
mondok, hogy ez elsőn Bolvári tanár úr mint
érettségiző diák szerepel, a másodikon pedig a
nemrég elhunyt Bódi Géza igazgató úr
látható...
 |
Köszönet Szilágyi Editnek az
osztályoldalra
küldött képekért, és azokért a régi
képeslapokért is, amiket még hozzátett.
Azok közül való az itt látható Fellegvár
kép is. Lassan szertefoszlik az álom, hogy
az épület az
öregdiákok pataki
otthona legyen. Akinek ötlete
volna ezzel kapcsolatban - pl. tud egy jó
pályázatról - kérem jelezze...
2006.aug.15-én találkoztam az alsó rész
tulajdonosával, aki leengedte 20 millióra
az árat. A felső rész kb. ugyanennyi
lenne. Ha a bírtokunkban van, már lehetne
pályázni! |
|
|
|
|
 |
Ismét egy szép érettségi tabló 1993-ból
amit az F-esek közül Czentnár Ilona küldött
be. Az igazgató akkor Gergely Károly volt,
a helyettesek pedig Vörös József és Páldi
Jeremiás.
Érkeztek hozzá képek is:
www.patakidiak.hu/1973f
Bocs Ilona, még mindig
ne vagyok túl gyors... |
|
|
|
|
 |
Szép tablót kaptunk az 1992B-ről,
Tóth Zita jóvoltából. Érkezett hozzá két
kép is:
kép1
kép2
Az ismét
reformátussá vált gimnázium 1.
igazgatóját, Dizseri Sándort láthatjuk
ezen a tablón. Jóságos öregúr volt,
sajnáltam, hogy csak egy évig maradt.
Bocs Zita, hogy ilyen sokára került
fel... |
Osztálytalálkozón az 1986c
|
 |
...
Felmentünk a suliba....láttam a büfét,
ahol minden reggel 6 doboz kakaót vettem,
és ahova 20 évvel ezelőtt úgy volt kiírva
"szőllőlé" kapható....a tablókat a
folyosón....ahol szívszorongva vártam,
hogy Berec tényleg belém
szerelmes-e, vagy Süncibe.... Szobi
iszonyat erővel rángatta meg a csengőt...
ugyanazt a csengőt, amit Marsalkó húzott
meg minden szünet előtt és után
jelzőcsengetésekkel együtt....ahol minden
nap volt valamiért rettegni, mert ki tudja
aznap miből hívnak ki, és mit nem
tudok....
Nagyon jó érzés ... nagyon jó...
>>>
|
---------------------------------------------------------
Az 1976-ban végzett F osztály 2006.
augusztus
19-én tartja 30 éves találkozóját.
Akik még nem jelentkeztek, azok Mayerné Boros
Máriát keressék
a 70/ 5817973-as telefonszámon.
Az üzenetet Pappné
Bogár Katalin küldte néhány kép kíséretében
>>>
------------------------------------------- 1971/B osztály: az osztályfőnöki óra
időpontja megváltozott! Délután 2 órakor
találkozunk az iskola udvarán. Uray Ágnes
-------------
|
|
Búcsú Bódi Géza tanár úrtól |
|
 |
Fájó szívvel tudatjuk volt tanítványaival,
tanártársaival, mindenkivel aki ismerte és
szerette, hogy Bódi Géza, iskolánk
matematika-fizika szakos tanára, volt
igazgatója, 2006.
június 16-án, életének 63. évében rövid ideig
tartó súlyos betegség után elhunyt.
1944-ben született Szin községben. Ózdon
érettségizett, az egyetemi tanulmányait pedig
Debrecenben végezte - mindig kitűnő volt.
Iskolánkat 39 éven át szolgálta, 9 éven át
igazgatóhelyettesként egy újabb 9 éven át
pedig igazgatóként. Egyénisége nyugalmat,
jóindulatot, emberséget sugárzott. Nyugodjon
békében!
1.kép: Fiatal tanár
korában 2.kép:
Tanítványai körében |
|
Búcsú Pethes József tanár úrtól |
|
 |
2006. május 17-én, 82 éves korában, rövid
betegség után elhunyt a mindig
kiegyensúlyozott, mindig derűs, a
tanítványihoz végtelenül türelmes Pethes
József, több generáció matematika tanára.
24-én helyezték örök nyugalomra a sárospataki
római katolikus temetőben. A búcsúszertartáson
sok-sok kollégája és volt tanítványa vett
részt.
A tantestület
nevében Dr.Derda István tanár úr búcsúzott...
>>>
(A felvétel az idén, március 15-én, az
évfordulós rendezvényen készült) |
|
475 éves a Sárospataki Református Kollégium |
|
 |
Az
V. Magyar Református Világtalálkozó
rendezvénysorozata keretében ünnepli meg a
Tiszáninneni Református Egyházkerület a
Sárospataki Református Kollégium fennállásának
475. évfordulóját. 2006. augusztus 18. és
20. között kerül sor a Sárospataki
Kollégiumban végzettek I. Világtalálkozójára,
és a június végén tartandó
osztálytalálkozók megrendezésére is ebben az
időpontban kerül sor - tudatja a volt
pataki diákokkal dr. Erdei Pálné
igazgatónő >>> |
|
Egyre közelebb Patakhoz |
|
 |
Az újjáéledt, 1972-ben érettségizett osztályzenekar
- a FATEROCK - koncertek sorozatával készül az
2006. augusztus 18. és 20. között
megrendezésre kerülő Világtalálkozóra.
Ahogy az időpont közeleg, a koncertek
helyszíne is egyre közelebb kerül Patakhoz -
már a szomszédos Bodrogolasziban játszottak...
>>> |
|
Borozgatás igazgatói engedéllyel |
|
 |
Egyszer volt
Budán kutyavásár, de borozgatás igazgatói
engedéllyel sincs sokkal többször. A nem
mindennapi felvételt
Mirki Laci (1989E) küldte be, de a borozgatók
kilétét illetően megoszlottak a vélemények...
>>> |
|
Negyven éves találkozóra készülnek |
|
 |
Az 1966-ban érettségizett C osztály tanulói
nagy izgalommal készülnek a közelgő 40 éves
találkozójukra. Mintegy ráhangolódás-képpen
küldte a tablójukat a szervező, Soltész Mária
>>> |
|
Ballagás - 2006 |
|
 |
Az idei ballagás délelőttjéről elmondhatjuk,
hogy izgalmakban volt részünk bőven, hiszen
hol a szél fújt, hol az eső esett de a végén
kisütött a nap.
Reméljük ugyanez lesz jellemző a jövő héten
kezdődő érettségi vizsgára is, amely mindenki
számára happyenddel végződik!
Képek a ballagásról (121 db)
>>> |
|
Megérkeztek az idei tablók |
|
 |
A május különleges a hónapok között. Annyi
mindenben lehet gyönyörködni. Zöldell a
természet és mindenütt virágok pompáznak.
Hasonlóképpen gyönyörködhetünk a tablókon lévő
bájos fiatalokban. Kívánjuk, hogy olyan
sikeres és boldog életük legyen, mint amilyen
bizakodóan tekintenek a jövőbe!
A tablók már láthatóak
>>>
Köszönet
Gombos Leventének (1986d) LEVI FOTÓ
|
|
|
|
Ameriából jöttek - mecénások látogatása
iskolánkban |
|
 |
Amerikai mecénások 20 fős csoportja töltött
néhány napot városunkban április elején. Ők 15
éve biztosítanak ösztöndíjat a Református
Kollégium Gimnáziuma tehetséges tanulóinak,
lehetővé téve ezzel tanulmányik folytatását.
Eljöttek, hogy személyesen is találkozzanak a
400 ösztöndíjas tanuló képviselőivel, hogy
lássák a 475 éve működő iskolát, és
Sárospatakot, amiről már annyit hallottak…
>>> |
|
Visszatért az egykori kisdiák |
|
 |
Sárospatakra érkezett John William Shirley,
az Amerikai Egyesült Államok nyugalmazott
nagykövete, aki a történelem szeszélyének
köszönhetően a második világháború éveit
Magyarországon töltötte. A háborús évek alatt
a Sárospataki Református Gimnázium diákja
volt. Shirley nagykövet úr - a Magyar
Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjének
viselője - nem elsősorban emlékezni jött
vissza; az osztályuk által működtetett
alapítvány ügyeit intézi...
>>>
|
|
475 éves jubileumi ünnepségsorozat a
Református Gimnáziumban |
|
 |
A Református Kollégium fennállásának 475.
évfordulóját kétnapos ünnepségsorozattal
tette emlékezetessé a gimnázium tantestülete
és tanulóifjúsága. A programban hangverseny,
különböző előadások, koszorúzás, emléktábla
avatás, évkönyv bemutató, iskolatörténeti
kiállítás és színielőadás az anekdotakincsből
szerepelt, az ideérkező - többnyire
öregdiákokból és volt tanárokból álló -
vendégek nagy megelégedésére. A képen
Demeter Gyula tanár
úr látható, aki már a 400 éves
évfordulón is részt vett.
Részletes tájékoztató
>>> |
|
Egy jubileumi levelezőlap, egy tabló és pár
fotó |
|
 |
Különösen aktuális Kocsis Tibor (78c)
küldeménye: egy levelezőlap, amit a 450 éves
évforduló alkalmából bocsátottak ki, de
örülünk a tablógyűjteményünk
gyarapításának, és a küldött fotóknak is, az
1980b osztályról,
annak 3 leány
tanulójáról (Petronya Katalin, Köteles Zsuzsi
és Takács Ágnes), egy
osztályzenekarról
az 1970b-ből (Kocsis György, Kiss Bertalan,
..., és Pécsváradi Boci és
fiúcsapat
1978-ból. |
|
A 15 éves az I/A Alapítvány |
|
 |
Kedves Barátunk, reméljük, Te is szívesen
emlékszel vissza pataki éveidre, és szívesen
emlékszel az Alapítványra is, amely Téged is
támogatott. Ugye tudod: Sárospataki Diáknak
lenni olyan, mintha egy családhoz tartoznál.
Egy család tagjai pedig soha nem feledkeznek
meg egymásról - írja Székely Attila (97B) református lelkész, a
I/A Alapítvány
ösztöndíjasainak szóló
körlevelében. Az
áprilisi találkozójukhoz a
jelentkezési lap
itt tölthető le.
|
|
A Sárospataki Református Kollégium
Alapítvány körlevele |
|
 |
Szeretett Alma Materünk, a Sárospataki
Református Kollégium 2005 őszén megkezdte 475.
tanévét! Alapítványunk szokásos év eleji
levelét szeretném felhasználni arra, hogy
megköszönjem azt a sok anyagi és szellemi
támogatást, bíztatást, amelyet az elmúlt év
során kaptunk, amelyek eredményeképpen az
elmúlt évben is lehetőségünk nyílt arra, hogy
a pataki Kollégiumunkat támogassuk-írta
Lőrincz Szabolcs (88A) a
Sárospataki
Református Kollégium Alapítvány kuratóriumának
elnöke
körlevelében,
amelyet bizonyára Önök közül is sokan
megkaptak.
|
|
Megérkezett a 143. érettségi tabló |
|
 |
A 143. tabló is megérkezett, amit Misinek
köszönhetünk. Az erre tévedő osztálytársaknak
bizonyára kellemes meglepetés lesz a
mellékelt néhány fotó is
A korábbi tablók láthatóságával még van
egy kis gond, mert megszűnt egy szerver ahol
tároltuk, de rövidesen megoldjuk...
|
|
A Református Kollégiumban járt az amerikai
nagykövet |
|
 |
George
H. Walker az USA magyarországi nagykövete
két napos borsodi útja során elsőként a
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumába
látogatott el. A nagykövet úr nagy
érdeklődéssel hallgatta a 475. éves iskola
múltjáról és jelenéről folyó
tájékoztatást... >>>
|
|
25 éves találkozó |
|
 |
25 éves találkozón vett részt az 1980-ban
érettségizett F osztály 2005 augusztus 27-én.
Köszönjük a fotókat Varga Péterné, Mohácsik
Ildikónak
További képek >>>
|
|
Megérkezett a 142. érettségi tabló |
|
 |
Virtuális tablógyűjteményünk 142. darabját
kaptuk meg a közelmúltban. Érdekessége, hogy
Hollandiából érkezett. Nem ez az első tabló,
ami a határainkon túlról érkezik vissza.
Érdekes, hogy sok távol élő pataki diák
őrizgeti, tartja becsben tablóját (amíg az
itthon élők azt sem tudják, hogy hol van...)
Eredics Péter néhány osztályfotót is küldött
>>>
|
|
Már a Nagytalálkozóra melegít a FATEROCK |
|
 |
A
beat zene megjelenése óta iskolánknak szinte
minden évben volt zenekara, időnként több is.
Szerencsés esetben egy osztályból is összejött
négy tehetséges zenész... Így volt ez az
1972-ben érettségizett B osztályban is, akik
30 év után ismét egymásra találtak....
>>> |
|
Kis „refisek” az Idősek Otthonában |
|
 |
A
Sárospataki Református Kollégium Általános
Iskolájának tanulói adtak ünnepi műsort a
sárospataki Idősek Otthona lakóinak a tanító
nénik és Tímáriné Király Sarolta
intézményvezető kíséretében…
>>> |
|
1/A Alapítvány - karácsonyi levél |
|
 |
A
2006-os évben nagyon sok feladat vár ránk, és
nagyon boldogok lennénk, ha ezeket a
feladatokat együtt tudnánk megoldani.
Ha össze akarjuk foglalni egy szóban a
feladatok lényegét, akkor a legtalálóbb
kifejezés a korszakváltás lenne - írja
Székely Attila református lelkész,
kuratóriumi tag (1997B) karácsonyi
levelében...
>>> |
|
1/A Alapítvány - karácsonyi levél a
diákszövetség elnökétől |
|
 |
Immár két éve – mondhatni „hagyományszerűen” –
megrendezzük az Ösztöndíjas Ösztönző Hétvégét.
Aki esetleg még nem hallott volna róla, annak
elmondom, hogy ez a Pataki Öregdiák Házban
tartott ösztöndíjas hétvége, tele jobbnál
jobb, vicces, emlékezetes és vidám
programokkal - írja levelében Valler Éva, az
alapítvány diákszövetségének elnöke...
>>> |
|
Új emléktábla a Berna-sor falán |
|
 |
A
Pataki Diákok Szövetsége öt évvel ezelőtt
indította el azt a rendezvénysorozatát, amely
minden évben a Pataki Diákok Emléknapját
jelenti. Minden év őszén egy nap, ami arra
szolgál, hogy megálljunk egy pillanatra,
elmerengjünk múltunk értékein és megpróbáljunk
emléket állítani néhány olyan jeles
személyiségnek, akik ezt megérdemlik – kezdte
gróf Teleki József emléktáblájának avatását
dr. Bolvári-Takács Gábor, a
PADISZ
elnöke… >>> |
|
Megújul az 1/A Alapítvány |
|
 |
"1941-ben beiratkozott hozzánk, az akkori
I/Á
osztályba, egy fiúcska aki egy hangot se
tudott magyarul, a harmadik iskolai évben, a
velünk való intenzív kapcsolat eredményeként,
olyan jó szaftos magyarsággal beszélt mint mi"
- emlékezett vissza amerikai osztálytársára
Jock Shirley-re Száz Béla tiszteletes...
>>> |
|
A pataki diákok fonjanak alakja köré
babérkoszorút... |
|
 |
Élt
egy ember, akit Cs.Szabó Lászlónak
hívtak. Hányatott sorsú, de világhírű
irodalmár volt, esszéista. Nem volt pataki
diák, nem is élt Patakon, mindössze néhányszor
járt itt a Kollégium, ill. Újszászy Kálmán
vendégeként, most mégis a pataki református
temetőben nyugszik. Ő kívánta így
végakaratában. Erdélyből származott, Pesten
élt majd emigrálnia kellett. Londonban
telepedett le, ott alkotott, majd visszatért
Magyarországra. Most mégis pataki tanárok és
diákok álltak a sírjánál születésének 100.
évfordulóján.
Vajon miért a Nagykönyvtárra hagyta
felbecsülhetetlen értékű könyvtárát és miért
Patakot választotta végső nyughelyéül?
>>> |
----------------------------------------------------------------
Bárhová vet a sors...
A
Szombathelyen működő nyugat.hu internetes portálon
akadtam rá a csatolt hírre. Igazándiból nem tudom,
hogy hozzátok, vagy a tanítóképzőbe kellene-e
küldenem a cikket. Egy biztos, hogy Kiss Vilmos
a "velünk élő történelem" és büszke vagyok arra,
hogy egy volt pataki diák kapott jelentős
elismerést, itt a nyugati végeken.

A képen: Kiss Vilmos, Dr. Ipkovich György
polgármester, Csermelyi András és Feiszt György
alpolgármesterek láthatók.
Üdvözlettel: Gyuricza Imre 1974/A
"Pedagógus Életmű- díj": Kiss Vilmos
Kiss Vilmos 1916. május 12-én született Beleden.
Néptanítóként kezdte az egykori szabómester fia,
akit a család nehéz anyagi körülményei ellenére
a csornai, majd a pápai polgári iskolában
tanítatott. A sárospataki tanítóképzőben
jelesen képesítőzött 1936-ban. Három
állástalan év után vándortanítói álláshoz jutott
a Karcag melletti Gergely-dűlőben. Vésztő,
Zalalövő, Zalaszentgrót állomások következtek.
1959 óta Szombathelyen a Művelődési Felügyelőség
vezetője, osztályvezető 1959-1968 között. Munka
mellett a Pécsi Pedagógiai Főiskolán magyar-
történelem szakos tanári diplomát szerzett.
1968-1977-ig a szombathelyi Derkovits Gyula
Általános Iskola igazgatója nyugdíjazásáig.
Igazgatósága alatt az iskola a lakótelep szellemi
központja lett. Az oktatásügyért, a város
közéletéért egyaránt fáradhatatlanul
tevékenykedett.
A koedukációs oktatás kezdeményezése, a Daloló
Ifjúság kórustalálkozó, a Derkovits-hét
rendezvénysorozata, a Savaria Történelmi Karnevál
szervezése - mint kiemelkedő jelentőségű események
- fűződik nevéhez. A TIT, a Szombathelyi Képtár, a
Szombathelyi Baráti Kör tagja, a TIT METESZ Senior
Klub alapítója, vezetője. Munkásságát számos
kitüntetés fémjelzi: Oktatásügy Kiváló Dolgozója
(1964), Apáczai Csere János-díj (1976), TIT
Aranykoszorús Jelvény, Derkovits - emlékérem
(1972), Páczai Pál plakett (1944).
Nyugdíjasként is figyelemmel kíséri, segíti a
Derkovits Gyula Általános Iskola munkáját, részt
vesz rendezvényeinken, tanácsaival, ötleteivel a
mai napig hozzájárul az iskola sikeréhez.
Mindezen túl több mint egy évtizede vezeti a TIT
keretében létrehozott senior klubot, mert mint
vallja: "A titok nyitja: tartozni valahova.
A szellem és a gondolat karbantartása nagyon
fontos az öregedő értelmiségi számára."
Kedves Öregdiákok!
Nem ez az első eset, hogy távolra került pataki
diák sikereiről, szép helytállásáról adhatunk itt
hírt. Akár sorozatot is indíthatnánk "Bárhová vet
a sors..." címmel. Ehhez persze szükség van
közzétehető információkra, amiben a segítségüket
kérem! (szerk.)
------------------------------------------------------
Elhunyt Ruszkay
Andrásné
|
 |
Fájó szívvel búcsúzunk
Ruszkay Andrásnétól,
a Kossuthos lányok Julcsi nénijétől,
aki a szigort szeretettel pótolta.
79 évet élt.
Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében. |
|
475
éves a Sárospataki Református Kollégium |
 |
Kedves
Hások és Mások!
Készül a Refi jubileumi évkönyve a 475.
évfordulóra.
Visszaemlékezéseket, anekdotákat várok az
alábbi címre
december végéig:
s.tothzsuzsa@reformatus-sp.sulinet.hu
köszi
Sinkóné Tóth Zsuzsanna |
Most érkezett
A legújabb tablónk: 1969A

Molnár Lajos küldte be a tablót, akitől kaptunk
néhány hamisítatlan
képet is a 60-as évekből:

További képek >>>
----------------------------------------------------------------
Osztálytalálkozón az 1985A

Beküldte Kónya Erika
További képek >>>
----------------------------------------------------------
Az
1979d ballagási képe:

Beküldte: Kecskeméti Katalin
---------------------------------------------------------------

Ezúttal is megkaptuk Elemér bátyánk meghívóját
Denverbe,
az 1956-os megemlékezésre.
Aligha tudunk ott lenni, de azért jól esik, hogy
gondolt ránk!
Az Alma
Mater falai között - pontosabban az udvarán - már
pénteken délben megtartották a megemlékezést:
További képek >>>
--------------------------------------------------------------
Az 1960/E osztály tablója

Köszönjük Soltész Tamásnak!
-------------------------------------------------------------------
15 éves találkozón az 1990/A osztály

Köszönjük a beküldő
Szoboszlay Andrásnak
További képek >>>
-------------------------------------------------------------------------
30 éves találkozón az 1975/B osztály

Köszönjük a beküldő Hajdú Mártának
További képek >>>
-------------------------------------------------
Bodrog partján van egy város, én is
laktam benne...
 |
|
A képre kattintva betöltődik
egy kis multimédiás nosztalgiázási lehetőség.
A hangot tessék bekapcsolni és levenni a
hangerőt. Duplán kattintva a filmre, teljes
képernyősre változik.
Ha nincs kép, l0.0-ás
Windows Media Playert kell hozzá
letölteni
pl. innen,
viszont ez csak Windows XP-n fut. Sajnos
Mozilla böngészővel sem megy, csak
Explorerrel. |
Ha működik, ha nem, a
tapasztalatokat kérném visszajelezni a csevegőn.
Köszönöm Levinek a légi fotókat, Oldal Gyulának
Olaszliszka
webmesterének a technikai segítséget, a képeken
szereplő személyeknek pedig a hozzájárulásukat -
amit utólag szeretnék kérni - hogy az
összeállításban szerepelhessen a fotójuk.
/szerk./
Az összeállítás háttérzenéje: Bathó János dalát
Béres Ferenc énekli
--------------------------------------------------------
Emlékezés a Pedellusra
Kedves Gábor!
Talán tudsz arról, hogy a nemrég lezajlott
nagy pataki diáktalálkozóra időzítve megjelent
egy "Pataki tanáraink (1931-1952)" című könyv,
melynek egyik szerkesztője Benke György,
egykori iskolatársam (a párhuzamos osztályban
érettségizett, velem egyidőben, 1950-ben).
Az itt tárgyalt tanárok sora végén nagy
tisztelettel emlékezett meg Tóth Andrásról, az
akkori időszak minden diákja által jól ismert
és szeretett Bandi bácsiról. Ez a Bandi bácsi
afféle főbajoros volt; a bajoros szót
használtuk annakidején arra, amit ma
hivatalsegédnek emlegetünk. Jómagam nagyon
hiányoltam, hogy nem került be a könyvbe egy
Bandi bácsi-portré. |
|
 |
| Nagy szerencsémre még él a
legfiatalabb lánya itt Patakon a Rákóczi
utcában, aki kérésemre készséggel bocsátotta
rendelkezésemre szeretettel gondozott családi
képeit. Úgy gondolom, hogy Te, aki
folyamatosan gondozod az "patakidiak"
honlapot, szeretettel fogadod az itt mellékelt
három képet. Az egyik Bandi bácsi arcképe, még
fiatal korából, ahogy mi annak idején ismertük
őt.

A másik a már öregkori képe
otthonában (a falon a feleségével együtt
készített képe látható).

A harmadik egy csengőbúcsús kép, ahol Bandi
bácsi a csengő mellett áll, mert ő csengetett
az akkor ballagott nyolcadikosoknak.
Pillanatnyilag itt senki sem tudja, melyik
évfolyamot ábrázolja. Úgy gondoltam, tedd fel
a honlapra, azzal a megjegyzéssel, hogy ha
valamelyik pataki öregdiák felismerne rajta
valakit, jelezze nekünk.
Szeretettel köszönt Zoltán bátyád
|
Nagyon köszönjük Ecsedi Zoltán
tanár úrnak ezeket a képeket, amelyeken az idősebb
generációk bizonyára kedves ismerőst fedeznek fel.
Sokak nevében kérem tanár urat, hogy ha ehhez hasonló értékeket talál,
ossza meg velünk, hiszen azon kevesek közé
tartozik, akik nem csak a diákéveiket, de az egész
életüket a Kollégium falai között töltötték, így
dákok ezreire és tanárok generációira emlékezhet.
Pár órán belül megérkezett a válasz az
Ecsedi tanár úr által feltett kérdésre:
A csengőbúcsú képen az 1943-ban érettségiző
osztály van. Béres Elek áll a csengő alatt. A
pedellus baloldalán Kozák Márta áll, mellette a
magas fiu Adorjány Manassé. A kép jobboldalán az
első nagyhaju fiu Matuska Miklós (a feje háta le
van vágva.) Mellette a kopasz diák Nagy Dani, Soós
Imre, Szalay Atilla (lehajtott fejjel). A
következőt nem tudom felismerni, mellette
Köveshegy László, a másik kettőt nem tudom
felismerni. Baloldalon a legszélső, Papp Pista,
Jármy János, Kóródy ??, Perjéssy István, Zedvicz
Ferenc, a következő háromban nem vagyok biztos. A
sorban a legutolsó Igó János. A pódiumhoz
legközelebb Szacsury János áll.
Szivélyes üdvözlettel: Balla János. (1943)
(kattintson a képre)
---------------------------------------------
Találkozón az 1975/D osztály

Beküldte: Körtvélyesi Erzsébet
További
fotók >>>
-------------------------------------------------------------
Találkozón az 1988/A osztály

Beküldte:
Lőrincz Szabolcs
További
fotók >>>
--------------------------------------
Találkozón az 1980/A osztály

Beküldte:
Lehóczky Laura
További
fotók >>>
------------------------------------------------------------------------------------

Patakon
forgatták újra az Abigélt - a Zrínyiben :)
További képek >>>
---------------------------------------------------------------------------
Találkozón az 1979B osztály

Beküldte: Cziáki Judit
További képek a találkozóról
>>>
--------------------------------------------------------
A Crescendo Nemzetközi Művészeti kurzus
koncertje
iskolánk gyönyörű udvarán

Az egyik szervező Földy Lilla
(1995A)
További képek >>>
----------------------------------------------------------------------------
Az 1974 D tablója, gyűjteményünk 138. darabja:

Köszönet érte Bodnár Évának !
Kissé megkésve, de annál nagyobb szeretettel :)
most tesszük közzé a tavalyi - 30 éves -
találkozójukról készült képeket.
----------------------------------------------------------
Pataki tanáraink
könyvismertető

A szokásnál is nagyobb
várakozással tekintettem az idei Nagytalálkozó
elé:
nagyon kíváncsi voltam az egyik szerkesztő, Szabó Csaba jóvoltából beígért
Pataki tanáraink című könyvre, ami ezen a napon
jelent meg. A találkozó után hazaérve gyermekes
izgalommal nyitottam ki a könyvet, ami a
legnagyobb várakozásaimat is felülmúlta: nagyon
sok - többnyire csak hallomásból és az anekdotakincsekből ismert - tanár portréját
tartalmazza, önéletrajzokkal,
visszaemlékezésekkel, mindegyik arcképpel
ellátva. A könyv végén eddig soha nem látott fotók
s visszaemlékezések. Csak ízelítőül egy piciny
részlet Geoffrey Tier angol lektor írásából,
aki a háború kitörése előtt egy fillér nélkül
érkezett Sárospatakra, s aki meghatóan emlékezik
vissza: ' ... az igazgatóság közölte velem,
hogy az iskola mindig előre fizet a tanárainak, és
ha fölmegyek az irodába, még az útiköltségemet is
megtérítik Angliából. Rögtön azt válaszoltam, hogy
nem Angliából érkeztem, csupán Prágából. Szabó úr
azt mondta, nem tesz semmit honnan érkeztem,
az iskola mindenképpen Angliából számítja az
útiköltséget. Feleségemmel elképedten és
megkönnyebbülve néztünk egymásra. (Az utolsó
pengőnket a hordárnak adtuk, aki az állomásról
csomagjainkat az internátusba hozta.) Ez volt az
első megnyilvánulása annak a tapintatnak és
nagylelkűségnek, amelyet a hat év alatt, amit az
országukban töltöttünk, megszámlálhatatlanul
sokszor megtapasztalhattunk.'
A könyv valódi hiányt pótol. Nem merülhet
feledésbe ez a sok nagyszerű tanáregyéniség,
akik mindegyike példaként állhat a későbbi
generációk előtt, akik mindegyikétől lehet tanulni
valamit, még most, annyi év után is...
Néhány szkennelt oldal:
Benkő Béla,
Dévai Jenő,
Maller Sándor,
Tárczy Árpád
Törő Gábor
-------------------------------------------------------
30 éves
találkozón az 1975A osztály

Beküldte: Erdei Gyuláné, Grabicza Mária
további képek >>>
----------------------------------------------------------------
30 éves találkozón az 1975 E osztály

Köszi a képeket Bodó Istvánnak!
További képek >>>
----------------------------------------------------------
NAGYTALÁLKOZÓ
a felújított Imateremben

További képek (85 kép)
>>>
Találkozón az 1970F osztály

További
képek
>>>
Találkozón az
1995A osztály

További képek
>>>
-----------------------------------------------------
Most érkezett: az 1995 D tablója

Köszi SzMS! Ha valaki rendelkezik egy szkennelt
változattal, ami jobban nagyítható,
kérjük, küldje el!
|
Könyv a nagy tanári generációtól
2006-ban lesz a Sárospataki
Református Kollégium alapításának 475 éves
évfordulója. Ez alkalomból – a rendezvények
mellett - számos kiadvány megjelenését
tervezik a hivatalos intézmények, civil és
öregdiák-szervezetek, valamint magánszemélyek.
A kiadványok sorában mintegy előfutárként, de
egyben a sorozat első köteteként jelenik meg
a
Pataki tanáraink
(1931- 1952)
című összeállítás.
A kötet
azoknak a gimnáziumi és teológiai tanároknak
állít emléket, akik a 20. század első
kétharmadának nagy tanári generációját
alkották. A pataki oktatás és nevelés
megújítása a Klebelsberg Kunó-i reformelvek
alkalmazásával és az Angol-internátus
megnyitásával kezdődött. Ehhez tehetséges,
fiatal, a kor szellemét átérezni képes, a
tanári pályát hivatásának tekintő tudós
tanárokra volt szükség. A húszas és harmincas
évek fordulóján történt meg az a részleges, de
meghatározó generáció-váltás, mely megtartotta
a pataki szellem és hírnév korábbi kiemelkedő
művelőit is, de elsősorban friss erőkkel
kívánta megoldani a változást. Róluk szól ez
a munka. A címben szereplő két évszám a
Kollégium 400 éves jubileumi évét és az
államosítás idejét jelöli.
A tanári életrajzok mellett a kötetet korabeli
fényképekből készült válogatás, s néhány, a
könyvben szereplő tanárokról szóló
visszaemlékezés színesíti.
A kötet a 2005. június utolsó
hétvégéjén rendezendő szokásos, közös
érettségi találkozóra készül el, a
helyszínen megvásárolható. A
találkozót követően a könyvet a Tudományos
Gyűjtemények (Nagykönyvtár) és a sárospataki
könyvesbolt (Rákóczi út 9.) és Múzeumbolt
(Rákóczi u. 1. az udvarban) árusítja, illetve
utánvéttel megrendelhető a csabafor@mail.tvnet.hu
címen. Ára: 1500,- Forint, (volt) pataki
diákoknak 1000,- Forint.
Szerkesztők:
Benke György, Pólos László és Szabó Csaba
Köszönjük a tudósítást Szabó
Csabának - aki a
2003-as PADISZ
Emléknapok képein felfedezhető - és már nagyon várjuk, hogy a könyvet
a kezünkben
tarthassuk!
|
A
Sárospataki Diákok Budapesti Egyesülete
HÍRLEVELE
-------------------------------------------------------------------------
Bárhová vet a sors....

Bernáth Elemér (1943/A) pl. az
USA Fort Morgan nevű városában ér el sikereket még
most is, pedig az érettségi éve alapján -akár hogy
számolom- 80 év körül lehet.
További jó egészséget kívánunk Elemér bácsinak!
További sok sikert a tanításban csak azért nem,
mert talán már ideje lenne pihennie is...
Még annyit, hogy ha utazatásai során szép helyeken jár küldjön még képeket
(a korábban küldött érdekes képei a FÓRUM-on láthatóak)
--------------------------------------------------------
Érettségi tabló 1976-ból:

Beküldte: Hoffmann Tibor
-------------------------------------------------------------
Képek a 2005. évi
ballagásról
a
További 76 fotó
>>>
---------------------------------------------------------------------------------
Megérkeztek az idei tablók:

A
TABLÓK menüpont alatt megtekinthetőek,
nagyíthatóak.
Köszönet Gombos Leventének
(1986d)
LEVI FOTÓ
------------------------------------------------------------

További képek 1975-76-ból >>>
Köszönet Vass Erzsébetnek!
--------------------------------------------------------------------------------------
Most érkezett: a Vár Vendéglő és Panzió
meghívója:

Menüajánlataikat
itt
tekinthetik meg
---------------------------------------------------------------------
Ösztönző
hétvége a Bertalan házban
A
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma
1941
I/A Osztályának Ösztöndíj Alapítványa 2005.
április 9 és 10-én un. "ösztöző hétvégét"
tartott a Kazinczy utcai Bertalan házban.
További képek >>>
Beszámoló
2005. április 8. és 10. között került megrendezésre
a 41/A ösztöndíjasok II. ösztönző hétvégéje. Színes
programokkal teli 3 nap volt, melyet a pataki
Öregdiák-házban rendeztünk meg. Ez egyben kiváló
lehetőség volt arra, hogy szorosabb kapcsolatba
kerüljünk egymással - a volt és a jelenlegi ösztöndíjasok.
A péntek esti megnyitó nagy várakozással töltött
el minket. Vajon kik fognak eljönni? Sikerül-e
felkelteni az érdeklődést az Alapítvány életével
és jövőjével kapcsolatban?
Egy kellemes hangulatú beszélgetés után, kicsit
felelevenítettük a tavalyi I. Ösztöndíjas Ösztönző
Hétvége eseményeit fényképek, versek és dalok
segítségével. A szombati reggelit közös erővel
készítettük majd fogyasztottuk el. A délelőtt
folyamán vidám vetélkedővel töltöttük az időt,
ami sok új élményt nyújtott mindenki számára.
Idén nem a Mudrány étteremben kértünk étkezési
lehetőséget, hanem magunk főztünk bográcsban,
illetve magunk sütöttünk palacsintát, ami - talán
éppen ezért - sokkal ízletesebbnek tűnt. Szombat
délután egy komoly beszélgetés keretében újraválasztottuk
a Diákszövetség tagjait és szó esett az Alapítvány
jövőjéről is. A legfontosabb megbeszélnivalónk
az volt, hogy 2006-ban a kuratórium tagjai hogyan
adják át a stafétát a fiatalabb generációnak.
Jelen volt Dr. Bolvári Takács Gábor, a PADISZ
elnöke is, aki javaslataival és anyagi támogatásával
is segítette munkánkat. Szombat este zenés, táncos
programmal töltöttük el az időt, ami hosszas beszélgetésben
folytatódott. Vasárnap egy összegző megbeszélés
után búcsút vettünk egymástól. Megköszöntük Erdős
Tamásnak, hogy a Bertalan - házat a PADISZ jóvoltából
rendelkezésünkre bocsátotta, majd felültünk a
vonatra és hatalmas élményekkel gazdagodva útra
keltünk.
Drótos Alíz - Valler Éva
Az Alapítvány vezetősége ezúton
is kéri a korábbi ösztöndíjasokat, hogy regisztráljanak
az
Alapítvány honlapján.
-----------------------------------------------------------------------------------
Most érkezett:

Beküldte: Márton
Erzsébet
---------------------------------------------------------------------------
A Sárospataki
Kollégium a Magyar Örökség része lett

Budapesten a Magyar
Tudományos Akadémia Dísztermében zajlott le 2005.
március 19-én az az ünnepség, melynek keretében
a Magyar Örökség és Európa Egyesület bírálóbizottsága
a Sárospataki Kollégiumot is Magyar Örökség kitüntető
címmel a magyarság láthatatlan szellemi múzeumába
helyezte.
Az erről szóló oklevelet és aranyjelvényt az intézmény
nevében Dr. Dienes Dénes professzor, közigazgató
és a fenntartó Tiszáninneni Református Egyházkerület
nevében Ábrám Tibor főgondnok vette át. Az ünnepségen,
melyen még hat személy életművét fogadták Magyar
Örökséggé zenei műsort a Sárospataki teológusokból
és gimnazistákból álló Sztárai Kórus adott Gulyás
Orsolya vezetésével, valamint hangszerekkel közreműködtek
a Farkas Ferenc Művészeti Iskola tanárai. Az ünnepélyt
megtisztelte Mádl Dalma asszony, levezető elnök
Hámori József agykutató professzor volt, a műsort
Juhász Judit vezette.
Köszönjük a
tudósítást Virágh Sándor sárospataki lelkésznek
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Búcsú Száz Bélától
az
1941.
I/A. Osztály Alapítvány kuratóriumának és
a PADISZ választmányának tagjától
- a sírig hű Pataki Diáktól

 |
Amikor a kis
csoda-autójában fotóztam le Béla bácsit, még
nem gondoltam, hogy utoljára látom, hiszen
olyan tevékeny volt, tele ambícióval. Mint
nemzedékének - a nagy generációnak - több
tagja, Ő is hű maradt Patakhoz és az Alma
Materhez. Bár hosszú évtizedeket hazájától
távol, Németországban kellett töltenie, mihelyst
tehette - részben hazaköltözve - az év egy
részét Patakon, a Kazinczy utcai házába töltötte... |
Osztálytársa -
John William Shirley - aki egy amerikai
diplomata fiaként került az osztályukba, később
pedig nagykövet, s az iskolánk tehetséges tanulóinak
legtöbb segítséget nyújtó szervezet alapítója
lett, így búcsúzik Tőle:
angol szöveggel
-
magyar szöveggel
Törő Gábor
--------------------------------------------------------------
Pénteken
Budapesten játszik iskolánk színjátszóköre
A Sárospataki Diákok Budapesti
Egyesülete által
megrendezésre kerülő 257. Klubesten

2005. március 11. péntek 16 óra
Figyelem! Itt eltérünk a szokásos kezdési és helyszíni
rendünktől!
Az előadást a MOM Művelődési Központ színháztermében
tartjuk.
XII ker. Csörsz u. 18.sz alatt.
Bemutatásra kerül:
Jim Jacobs és Waren Casey "GREASE" azaz
Pomádé című zenés darabja két felvonásban.
További
képek
192 kép LEVI-től
Előadja a Sárospataki
Református Kollégium és a Beszterczey Alapfokú
Művészeti Magániskola 38 diákszínjátszója.
A művet betanította
Dr. Lénárt Attila igazgató úr. Diákszínjátszóink
az immár hagyományossá váló országos előadókörútjuk
során látogatnak el hozzánk. A bemutató után pikniket
tartunk, ahol lesz időnk elbeszélgetni az ifjú
színészekkel, egy-két diákdalt velük közösen elénekelni.
A hölgyektől pogácsát, süteményt, némi harapnivalót,
az uraktól üdítőt és kevés bort kérünk hozzájárulásként.
Gallyasné Szilágyi
Edit
A
Budapesti Baráti Kör 1. félévi programja
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Most érkezett:

Beküldte: Kocsis
Zsuzsa
--------------------------------------------------------------------------------------
Képek a Várból


A Rákóczi Vár múzeológusai régi fotók gyűjtésébe
kezdtek. Ezekből
Sárospatak
Honlapja is kapott egy kis ízelítőt.
Mikor ezeket a képeket megláttam köztük, rögtön
arra gondoltam, hogy ez a Pataki Diákokat is fogja
érdekelni...
----------------------------------------------------------------------------------------------------
Bolvári Péter
emlékverseny

További
képek
Here are some pictures
from the Basketball competition in memory of Bolvari
Peter. The first two teams are Spatak Refi and
Miskolc Refi (Levay), Spatak Refi won; then Refi
and AVG played, Refi won; then Levay Refi and
AVG, Refi won.
Lois
Köszönjük Tanárnő!
-------------------------------------------------------------
Búcsú Katona tanár úrtól
Bódi Géza tanár
úr
búcsúbeszéde
 |
Dr.
Katona Ferenc tanár úr 2005. február 15-én,
életének 75. évében hunyt el. 1954-ben, fiatal
tanárként érkezett Sárospatakra, s élete további
részét itt töltötte. Matematika - fizika szakos
tanár volt, bár legtöbben a Kossuth Kollégiumból
emlékezhetnek rá vissza. Igényes, precíz ember
volt, s ez a nevelésében is megmutatkozott.
E mellett kedélyes volt és volt humora, így
szigorúsága nem volt sértő, vagy bántó. Néhány
tanítványával az utolsó napokig tartotta a
kapcsolatot. |
Tanító, nevelő
munkája mellett szívesen kutatta az ősi iskola
múltját, szaktárgyából adódóan a fizika tanításának
története érdekelte legjobban. Tekintve, hogy
az Alma Mater tanárai más iskolákat megelőzve,
elsőként alkalmaztak kísérleteket az oktatásban,
tanár úr a régi eszközöket és módszereket kutatta.
Az ebből írott tanulmányaival a magyarországi
tudománytörténet számára maradandót alkotott.
Számunkra viszont a fotózási tevékenységével alkotott
maradandót, hiszen az évtizedekkel ezelőtt késztett
sok-sok fotója ma már mint kordokumentum szerepel.
Már eddig is sokunknak okozott örömet amikor felfedeztük
saját magunkat (fiatalon) a Katona-negatívok oldalán,
pedig még sokan nem is tudnak e kincsesbányáról
és még nincs is minden negatív feldolgozva. Talán
sokan nem is tudják, hogy a Sárospatakról készült
legeszebb színes képeslapokat is Ő készítette,
részben egyedül, részben a fotoszakkörös tanítványával
Gombos Leventével (LEVI FOTO) közösen.
Búcsúzzunk most Tőle az egyik legszebb képeslapjával:
 |
---------------------------------------------------------------------------------------------------
Kis adalék az islolaköpenyes képekhez
Az 1964-ben érettségizetteknek volt utoljára
az a fajta iskolaköpenyük, amit Takátsné tanárnő
beküldött. Az azt követő években nekünk és felettünk
levőknek is lehetett választani. Lehetett alakra
és méretre szabottan megrendelni mindjárt az első
tanév elején. Egyébként kötelezően viselni kellett
az iskolaköpenyt. A miénk már előlgombolós volt
a nyaki részen kihajtható, és a szivarzsebre volt
egy piros-kék csík volt varrva. Minden hétvégen
mosni-vasalni kellett. Hogy csinosan álljon, hátul
kötöttük meg a masnit. A diáksapkát is felére
betörve a simlijét viseltük, nem nagy kímélettel.
A diáksapka kötelező volt egyaránt a fiúknak és
a lányoknak. Külön osztályfőnöki engedéllyel lehetett
télen a lányoknak sálat a fejen viselni.
A bal karunkon, a téli kabáton egy közel kör alakú
iskolai jelvényt felvarrva viseltünk, amiből a
vonaton való utazáskor is láthatták, hogy pataki
diákok vagyunk.
Beküldte Pataki Lászlóné (évicéce)
-------------------------------------------------------------------------------------------
Képek a múltból:
2.
kép
3. kép
Köszönjük Takáts
Gyuláné tanárnőnek
--------------------------------------------------------------------------------
Szalagavató az Árpád Vezér
Gimnáziumban
További
képek >>>
Készítette
és beküldte: Csáki Enikő
--------------------------------------------------------------------------
Szalagavató a Református Gimnáziumban

További
képek >>>
Készítette és
beküldte: Csáki Enikő
----------------------------------------------------------------
Évfordulós védnökség alakult
Sárospatakon
2004. november 23-án a IV. Pataki
Diákok Emléknapja keretében tartotta alakuló ülését
a Sárospataki Református Kollégium közelgő 475.
alapítási évfordulója alkalmából felkért Védnöki
Testület, amely a SRK Gimnáziuma fejlesztési elképzeléseinek
megvalósítását és a 2005/2006-os tanévre tervezett
ünnepségsorozat előkészítését segíti. A testületben
- amelynek létrehozását Bolvári-Takács Gábor,
a Pataki Diákok Szövetsége elnöke és Lőrincz Szabolcs,
a Sárospataki Református Kollégium Alapítvány
elnöke kezdeményezte - szerepet vállalt Deme Péter,
a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal társadalmi
kapcsolatok igazgatója; Fésüs László akadémikus,
egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese,
a Magyar Akkreditációs Bizottság elnöke; Hámori
Ferenc, az Axelero Rt. igazgatóságának elnöke;
Héthy Lajos, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi
Minisztérium közigazgatási államtitkára; Hoppál
Mihály, az MTA Néprajzi Kutatóintézete igazgatója;
Hörcsik Richárd egyetemi tanár, országgyűlési
képviselő, Koncz Gábor, a Magyar Kultúra Alapítvány
igazgatója; Stumpf István volt kancelláriaminiszter
és Szobonya Csaba, az OTP Lakástakarékpénztár
vezérigazgatója, volt pataki diákok. A programterv
operatív előkészítésre Lénárt Attila gimnázium
igazgató vezetésével szűkebb bizottság jött létre.
A testülettel szorosan együttműködnek a PADISZ
igazgatóságának sárospataki illetőségű tagjai:
Komáromi Éva ügyvezető alelnök, Csatlósné Komáromi
Katalin és Erdős Tamás.
Ugyancsak november 23-án tartotta ülését a PADISZ
választmánya, amely Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó
választmányi elnök előterjesztésében elfogadta
saját ügyrendjét és megválasztotta tisztségviselőit:
Donkó József, Földy Ferenc és Szathmáry Béla alelnökök,
Laczkó Gabriella titkár.
Az emléknap programja az egykori pataki diák Péchy
Tamás miniszter, képviselőházi elnök emléktáblájának
felavatásával zárult a Református Kollégium udvarán.
Avatóbeszédet mondott Stumpf István és Borsos
Csaba, az Országgyűlés szervezési és tájékoztatási
főosztályvezetője. Az emléktábla felállításához
támogatást nyújtott az Országgyűlés Hivatala.
További
képek az avató ünnepségről >>>
---------------------------------------------------
Most érkezett: az
1984 D tablója
Beküldte Gábor
Marianna (Pipicz Sándorné)
---------------------------------------------------------------------------------

Szüreten az
1966-ban érettségitett F osztály
további
képek >>>
A képek az 1966-ban
érettségizett F osztály ballagásáról,
egy iskolai szüretről és egy kirándulásról készültek.
Az 1965-os diáknapokról is vannak felvételek,
amelyeken a gimnáziumi tanulók táncolnak. A 1964-ben
készültek a klubdélutáni felvételek, amin leány
tánc látható.
Ez is Katona fotó sorozat:
Katona Józsefné (Kökény Erika) küldte be. Köszönjük!
--------------------------------------------------------------
Ballagás 1942-ben
Beküldte: Takáts
Gyuláné
------------------------------------------------------
Honlapunkon
IN MEMORIAN
címel új oldalt nyitottunk, ahol elhunyt tanárainkra
és diáktársainkra emlékezünk.
---------------------------------------------------------------------------------
Most érkezett:
az 1976 F tablója

Beküldte: Kocsmárszky
Ferenc
Szintén most
érkezett: az 1977 B tablója
Beküldte: Bodó
István
----------------------------------------------------------------
Korábban érkeztek,
de csak most lettek beszerkesztve az 1989/A 15
éves
találkozójának portréfotói az
osztályoldalukra,
amiért a beküldő
Ránky-Kovács Richárd megértését kérjük.
---------------------------------------------------------------------
56-os megemlékezés
távol a hazától:
Hogyan emlékezett
1956-ra a Coloradoban élő Bernáth Elemér (1943A)?
Tekintsék meg
Elemér bácsi képes beszámolóját!
-------------------------------------------------------------------
Ecsedi és Sipos
tanár urak a sárospataki megemlékezésen
-----------------------------------------------------------------
Kiránduláson
az 1981-ben érettségizett A osztály
Köszi
a beküldő Körei Csillának, aki a képen középen
látható, Balla Eszter tanárnő mellett!
---------------------------------------------------------------------------------
Osztálytalálkozón
az 1988 A osztály

További képek >>>
Beküldte: Lőrincz
Szabolcs (szemben), az öregdiák oldalakat támogató
Sárospataki Református
Kollégium Alapítvány
kuratóriumának elnöke
---------------------------------------------------------------------------------------------------
A királylány
álma - 1981

Egy pecúresten
játszottuk el 1981-ben, de a szövegére nem mindenütt
emlékszünk pontosan, pedig többen is hasznát vennék,
akik eljátszanák tanítványaikkal.
Ha valaki tud segíteni, kérjük jelezze a csevegőn,
az
új
fórumon, vagy emailban.
A
meglévő szöveg >>>>
-----------------------------------------------------------------------------------------------------
Képek
az iskolából:
 |
|
 |
|
Erika és
Timi
|
|
A biológiai
előtt (középen a tudósító)
|
 |
|
 |
|
Szandra,
Eszter, Mariann
|
|
Vége a
tanításnak
|
Ma olyan szépen
sütött a nap, hogy egész nap ilyen jó kedvünk
volt, pedig
franciából dolgozatot is írtunk...
(Kyf-Lee)
------------
Osztálytalálkozón
az 1979-ben érettségizett F osztály

További
képek... (9
kép)
Köszönet a beküldőnek:
Demblovszky Gábornak
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
10 éves találkozón
az 1994-ben érettségizett E osztály
Talán van aki nem
tudja: ez az osztály arról híres, hogy ide járt
Szabados László (Lacus) - középen mosolyogva -
aki 8 évvel ezelőtt ezen öregdiák honlapot sokunk
örömére létrehozta. További képek
>>>>
-------------------------------------------------------------------------------------------------------
Szeptember végén
További
képek
(13 kép)
Átlagos nap a 10.D osztályban. Irodalom Vaszily
Tünde osztályfőnökkel, fizika majd földtrajz (szerencsére
megúsztuk felelés nélkül mind a hármat)
A képeket az egyik
helyi tudósítónk Kyf-Lee küldte
----------------------------------------------------------------------------
A Katona negatívok
között most az 1989-ben érettségizett saját osztályom
tekercsére bukkantam. Volt egy testvérosztályunk
a kassai magyar tannyelvű gimnáziumból, Ők vannak
velünk a
debreceni
- hortobágyi kiránduláson. A dzsekis lányka
is kassai.
Megkezdődött
a tanév
(Új
fotók by Kyf-Lee)
 |
|
 |
|
Az
iskola rabjai |
|
|
 |
|
 |
|
Docót
felfalja egy krokodil biológia óra előtt,
de jól viseli... |
|
|
 |
|
 |
|
Pihenő
a Bodrogparton |
|
Docó
és Lilla |
 |
|
 |
|
Vége!
Vége a mai napnak! |
|
Szép
lányok |
 |
|
 |
 |
|
 |
Köszönet helyi tudósítónknak, aki a Kyf-Lee becenéven
küldi fotóit
----------------------------------------------------------------------------------
30
éves találkozón az 1974-ben végzett "A"
osztály
További
képek (51 kép)
----------------------------------------------------------------------------------------
Látogatás a kicsiknél

 |
|
Iskolánk sokat
gazdagodott ebben a tanévben, mégpedig ezekkel
a tündéri gyermekarcokkal. És milyen jólneveltek:
néhány napi iskolába járás után felállva,
hangos Áldás Békességgel köszöntöttek, majd
készséggel sorakoztak fel kérésemre a térkép
elé egy kis fényképezkedésre. Közben elmondtam
nekik, hogy ezek a fotók olyan néniknek és
bácsiknak készülnek, akik valaha szintén pataki
diákok voltak, de most távol élnek, sokan
a Föld másik oldalán. Így ezek a mosolyok
Önöknek szólnak Kedves Pataki Diákok! |
Kitűnők voltak?
 |
Vajon miért fotózhatta le
Katona tanár úr a
külön oldalon látható delikvenseket?
Néhányukra emlékszem... Doros és Dorcsák
pl. inkább kiváló sportló lehetett...
A képek 1979-ben készülhettek...
Miután a
Csevegőn megbeszéljük a dolgot, a Katona
negativok közé lesznek a képek beszerkesztve.
|
Esti beszélgetés a kertben
A Kazinczy utcai
Bertalan
házban tartotta 30 éves találkozóját az 1974-ben
érettségizett F osztály. További képek az
osztályoldalukon
láthatóak.
|
|